⛽ 95 - 570Ft/l D - 553Ft/l - 💱 EUR - 371,66Ft USD - 338,52Ft CHF - 379,55Ft - 📈 BUX: 46331,46pont
PEST VÁRMEGYE - A pomázi rendőrök több településen át üldözték azt a 24 éves nőt, akit igazoltatni akartak, de a felszólítás hatására nem állt meg. Később kiderült, hogy a fiatal nőtől már korábban bevonták a jogosítványát. Most letartóztatták.
Még 2023. február 5-én történ az eset, amikor is a reggeli órákban Budakalász területén akarták a rendőrök igazoltatni egy gépjármű vezetőjét. A járművezetője azonban a felszólítás hatására inkább a gázba taposott, és elhajtott a rendőrök mellett, akik viszont felismerték a fiatal nőt, akitől korábban már bevonták a jogosítványt.

A nő az immáron őt megkülönböztető jelzéssel követő, megállásra felszólító rendőrök elől menekülni kezdett. A nő Budakalásztól egészen Dunakesziig menekült a rendőrök elől, menekülés közben az egyik rendőrautónak neki is ütközött, amitől defektet kapott, de a defekt sem tántorította el, inkább tovább menekült.
A nő egyszer csak megpróbált az útról letérve egy réten keresztül menekülni, ahol egy lakópark széléig jutott. Ekkor a nő és utasa az autóból kiugrott, és menekülni kezdett. A gépjármű vezetőjét, a 24 éves T. Annát a lakóparkban utolérték a rendőrök, azonban utasa elmenekült, őt a rendőrség azóta is keresi.
Az üldözés folyamán személyi sérülés nem történt, az elkövető az ellene felhozott vádakat elismerte, panasszal nem élt.
A 24 éves nővel szemben cserbenhagyás vétsége és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. A nő letartóztatását 2023. február 8-án rendelte el a bíróság.